Love in the Alps 14.

Lyn Hamilton.

Úgy éreztem, hogy egyedül maradtam. Ana Cristina tudta mit akart. Ugyan az a lány akart lenni, aki volt, és ez „ügy” érdekében lépett is. Haza ment Svédországba.. Már egy hét telt el az óta. Sebastian először nem értett semmit, aztán már nem érdekelte.

Felhívta Ana Cristina –t, aki mindent elmondott. Minden egyes indokot, és okot. Végül beismerték, hogy voltaképpen az egész egy fellángolás volt, és arra volt jó, hogy átsegítsék egymást valami olyasmibe, hogy visszakapják azt, amit akartak. Ana Cristina a régi énjét, míg Seb saját magát, aki volt, és Hanna –t..

Visszament a lányhoz, aki visszafogadta. Olyan volt, mintha nem is szakítottak volna, mintha ők még mindig ugyan az a Sebastian Vettel és Hanna Prater lennének, akik voltak!

Legalábbis mindenki ezt mondta..

Nicky és Heikki még mindig Los Angeles –ben voltak, Nicky szüleinél. Egyre jobban megkedvelték Nicky szülei Heikki –t, és Heikki is megkedvelte őket, illetve imádták mindketten, LA –t. Szóval nekik bejött az, ami Sebastian –nak, és Ana –nak nem..

Én magam, pedig még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit is akarok..

Akarom e Kimi –t, azt hogy mindenki megtudja, ki vagyok, hogy esetleg vele éljem le az egész életemet! Akarom e én mindezt és ami vele együtt jár?!

 Sebastian Vettel.

Sikerült megértenem, hogy Ana Cristina miről beszélt.. Nem szerettük egymást igazán, ahhoz, hogy együtt tudjunk maradni. Ő nem akarta azt az életet, ami velem járt volna, és ezt meg tudom érteni, nem könnyű megszokni. Voltaképp azt sem tudom, hogy Hanna- nak, hogy sikerült megszoknia, de ő megtudta.

Tudom, hogy Hanna szeret engem, és én is őt. Nem csak megijedtem, hogy egyedül maradok.. Tudom nekem, tényleg rá van szükségem. Szeretem őt, és ő is engem.

Tehát Hanna és én újra együtt vagyunk, Ana Cristina pedig otthon..

Ana Cristina Rivera Hill.

A szüleim örömmel fogadtak, én is örültem, hogy otthon lehetek. Abban a házban, amelyben felnőttem, azokkal, akik fel neveltek. Nekik köszönhetem, hogy a lettem aki.

Bár sokáig gondoltam azt, hogy rossz az, amit tőlük kaptam! Ebben volt is igazság. Sokszor éreztem fájdalmat, bántást, de ma már tudom, hogy ezekért mind hálásnak kell lennem.

Ha nem teszik azt, amit, ha nem kezelnek úgy ahogy, akkor soha nem lettem volna az a lány, aki vagyok. Én, pedig úgy gondolom, hogy egy erős, kemény, magabiztos nő lettem, aki minden helyzetben feltalálja magát. Ez, pedig így van rendjén!

Tehát olyan lányt neveltek, amilyenek ők sosem voltak, a módszerük, pedig nem más volt, mint a szeretet, amellyel együtt a bántás is járt..

Kimi Räikkönen.

-Kimi. –mosolyog rám Lyn, épp a kezemet nyújtom neki- Hová megyünk? –von kérdőre.

-Majd meglátod. –puszilom meg.

-Mond már meg!- akad ki.

-Nem, nem! Csak gyere. –húzom szorosan magamhoz, kint röpködnek a mínuszok!

-Fázom. –vacogja öt perc múlva.

-Mindjárt ott vagyunk. –szorítom meg a kezét, ennél többet sajnos nem tudok érte tenni, pedig szeretnék.

Két perc múlva, pedig meg is érkezünk, a Zürich –i tó partjára, ahol már vár minket a fel melegített, és egyben csodásan kivilágított sátor, szépen megterített asztal a vacsorához.

-Kimi ez.. Csodálatos! –ugrik a nyakamba Lyn, és egy finom csókkal jutalmaz meg.

-Te sokkal csodásabb vagy. –suttogom az ajkaira. A vacsora jó hangulatban telik, szerencsére Lyn –nek is sikerül felmelegednie. Minden úgy történik, ahogyan azt megterveztem, semmit sem lehet már elrontani!

-Na és akkor most már elmondod, miért hoztál ide, és mire fel szervezted ezt? –nem is ő lenne, ha nem kíváncsiskodna. Egész este ezt tette.

-Nem tudsz várni? –nevetek fel.

-Nem. –rázza meg a fejét.

-Hová sietsz? –érdeklődöm.

-Tudod vár már a másik pasim. –mosolyodik el.

-Pimaszkodsz? –húzom fel szemöldökömet.

-Én? Ugyan.. Tennék én olyat? –nevet fel.

-Nem tudhatom én azt.. –mosolygok rá-, na gyere!- húzom fel az asztaltól.

-Hová megyünk? –érdeklődik.

-Meglátod. –csókolom szájon. Lesétálok vele a folyó partjára, ahol aztán elszánom magamat!

-Szóval.. Evelyn Hamilton, hú még soha nem mondtam ki a teljes nevedet, szóval tudom, hogy nem ismerjük egymást régóta, de én szeretlek téged, és remélem, hogy te is engem. Szóval hozzám jönnél feleségül? –veszem elő a gyűrűt.

-Kimi.. –ül ki az arcára a döbbenet- én, nem tudom, hogy mit mondjak. .én..

-Szeretsz engem vagy nem?- kérdezek rá.

Lyn Hamilton.

-Szeretsz engem vagy nem? –kérdezi meg. Fogalmam sincs, hogy mit mondjak! Mégis mit mondhatnék? Azt, hogy egészen eddig nem voltam biztos a kapcsolatunkban? Hogy oké, hogy szeretem, de ki tudja, hogy mennyire, és nem tudom, hogy a felesége akarok e lenni?!

Félek, hogy ha azt mondom, hogy igen és összeházasodunk akkor minden szép és jó, de meddig? Napokig, hetekig, hónapokig, pár évig? Utána mi lesz? Elválunk és vége lesz?

Vagyok olyan buta, hogy most igent mondjak neki? Utána, pedig egész életemben éljek félelemben, hogy mikor jön el a perc mikor ennek az egésznek vége, szakad? Vége fog egyáltalán szakadni, vagy csak én félek?

-Szeretlek téged Kimi, és Igen. Hozzád megyek! –válaszul csak megcsókol, majd az ujjamra húzza a gyűrűt.

-Úgy féltem, hogy nemet mondasz.. –ölel át. Nem tévedet sokat..

Tehát akkor voltam annyira buta, hogy igent mondjak. Hiszek benne, és abban, hogy szeret, hogy ami köztünk van az Igazi, és soha nem szakad vége. Kockáztattam, egyszer az életben mertem lépni.. 

Sziasztok! 

Megjött a MAI rész.! :)

Holnap a Man's World folytatása jön! ;)

És egy kis HÍR a BLOG holnap lesz 1 ÉVES.!!!

Remélem ehhez a részhez jön majd kommi. :D

xx.Mercii.