Andy és a Száguldás. 4.Fejezet

Sziasztoooook! 

Szép Estét Mindenkinek! 

Meghoztam az új részt.

Komit TUDJÁTOK HOVÁ, remélem jön! :) 

Megpróbálok még a hétvége folyamán ÚJ részt hozni. 

Puszancs! Éjszakát. 

Mercíí*

Azt sem tudtam hogy jól csinálom e azt amit. Én egyedüli nőként a mezőnyben.. A lábam remegett mégis tövig nyomtam a gázt. Ha másért nem is de azért győznöm kellett, hogy megmutassam igenis tudnak nyerni a nők is egy ilyen férfi sportba, és Jacknek. 

Neki minden féle képen nyernem kell, had legyen büszke rám! 

Mikor leintették a versenyt nem tudtam semmit, csak azt hogy volt jó pár baleset amiket sikeresen kikerültem, ami Samék szerint jó pont, mert hogy Ők is beszéltek hozzám a rádióban. Voltaképpen csak velük voltam hajlandó beszélni, Samben bíztam! 

-Gratula! -hallottam meg Sam nyugodt és higgadt mindig pozitív hangját a rádióban.

-Hányadik lettem?! -kérdeztem izgatottabban a kelleténél.  De nem válaszolt.. Hu ennyire szar?! -Ne hogy azt mond hogy annyira rossz, hogy még válaszra sem méltó?! -itt már remegtem én magam is és a hangom is. Majdnem el sírtam magam, de sikerült megtartanom annyi becsületet, hogy nem sírhatok, egy világ és a többi csapat előtt! Egyből le hurógnának! És igazuk is lenne.. Csak egy gyenge, gyámoltalan kislány lennék.. Akitől elvették a győzelmét és most sír.. 

De nem! Én Andrea Clark vagyok! Ashton Clark húga, és Én leszek a Nascar büszkesége! Engem sosem fog senki sem sírni látni! Majd Én megmutatom, hogy mire vagyok képes. Ha kell bármit megteszek de felküzdöm magam oda ahová csak kell, és ahová akarok! 

-Nyugi még nem látom volt valami és a rendszer kicsit elment, de mindjárt kiderül. Mély levegő. -mosolyodott el a hangja. Igaza van! Megfogattam a tanácsát lélegeztem pár mélyet és elmosolyodtam. Az előbbi kis hegyi beszédemre gondoltam. Milyen igaz volt! Meg fogok mindent szerezni. Pénzt.. Hiába van a sajátomat, itt a Nascar.. Akkor nem kell több utcai verseny és az Ashton Martin is meg marad.. Hu! 

-Meg van! -kiáltott fel Sam. -Ezt nem hiszem el.. -halkult el a hangja.

-Bökd ki Sam! -pirítottam rá.

-Első vagy! Azta! Ezt hihetetlen! Megcsináltad! A húgom.. Az Én húgom nyerte a Nascar futamot! Imádlak Andy! -kiabált össze vissza.. De már csak ennyit értettem. Leblokkoltam és teljesen kész voltam.. Én!? Én nyertem?! Imádlak Nascar! Imádlak Ashton! Imádlak Én! -elmosolyodtam és beálltam a helyemre. 

Kiszálltam a kocsiból, levettem a bukom és oda szaladt Samhez aki már ott várt Gracel együtt, szorosan magamhoz öleltem Samet aki a fülembe suttogott.

-Imádlak húgi. Ügyes voltál. -mosolygót, megható volt ez a pillanat.. 

-Én is téged, köszi. - és neked is Ashton. -tettem hozzá magamban. 

Ezután elirányítottak hogy hova kell mennem, mit kell csinálnom. Rengeteg program várt rám.. 

Rich.

El sem hittem mindenhol csak annyit bírtam mondani hogy "Köszönöm. Most meg sem bírok szólalni, olyan ez nekem mint egy valóra vált álom! Köszönöm a családomnak,a csapatnak, Ericnek aki bízott bennem! Ashtonnak aki ha ma itt lenne remélem büszke lenne rám, és külön köszönet Mikenak aki kislányként egyengette a karrierem, és akinek sokat köszönök! Te vagy az Isten és Ashton Clark, na meg Jack O'Briannek akinek jobbulást szeretnék kívánni! Így nekik ajánlom azt a győzelmet! Köszönöm"

Sarah.

A boldogságom határtalan volt, azt hittem semmi nem árnyékolhatja be, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van! 

Egész éjszaka a csapattal buliztam, jobban mondva csak Sam, Grace, Sarah és Rich társaságában.

Egy átmulatott este után a telefonom csörgésére ébredtem, mire a Szállodába értünk már volt hajnali öt is, most meg úgy tíz felé járhat. Szóval álmos voltam, fáradt, másnapos -jobban mondva az napos! -és rohadtul de rohadtul boldog! 

-Halló.. -ásítottam bele a telefonba.

-Azonnal gyertek a kórházba. -hirtelen fel sem fogtam. Ki az?! Mit akar?! Miért menjek én kórházba?! 

-Mi a... 

-Ne itt hüledezzél! Eric vagyok Te meg másnapos! Jack hívat! Siess! -azzal letette. Nem elég, hogy a szavamba vág, kioktat és a kórházba rendel! Jobban mondva Jack.. Mi a fészkes jó fene van itt?! -kérdem én. 

Gyorsan felöltöztem valami kényelmesbe, közben felkeltettem a többieket is, hogy mi a helyzet! Persze egyből kijelentették, hogy Ők is jönnek. Mondom jól van gyertek.. 

Hamar a kórházba értünk ahol már vártak! Hoppá. 

Azonnal megmutatták melyik szobához menjünk, az ajtó előtt várt ránk Eric. 

-Csak hogy itt vagy! Jack már vár. Sok sikert. -biztatás képen át ölelt, majd kinyitotta előttem az ajtót és mondhatni belökött.

-Sz..szi..szia.. -köszönt Jack, fal fehér volt, rengeteg cső volt rá kötve egy csomó gépre, amik folyamatosan kattogtak. Nagyon megijedtem ilyet még életemben ne láttam igazából.. 

Legalább is azt hittem! 

-Szia. -suttogtam. -Hogy vagy?! 

-Erről akarok beszélni veled. Rosszul. Tudom, hogy megfogok halni! Hogy ne..nekem.. -köhögött. -Itt a vé.. vég.. Gyere ide. -nyújtotta a kezét. Az ágya szélére ültem és csak néztem, megszorítottam a kezét. -Kér..Kérlek nyerd me.. meg a Nascart. Tudom, hogy me..menni fog. Re..mek ver..senyző vagy.. -halvány mosoly, de ne az a csibész kissé gyerekes Jackes mosoly volt. -Andy.. kér..lek tudom hogy menni fog. Rajtad áll vagy buk..ik szám...ítok rád.. Hajrá kislány. -rámosolyogtam és át öleltem.

-Köszönöm hogy így törődsz és foglalkozol velem. Megígérem neked itt és most, hogy nyerni fogok! -sírtam és csak sírtam. Nem akartam Őt is elveszteni úgy mint Ashtont. Jack lehet hogy nem a pályán hal meg, de akkor is..  Ashton után Ő az akire felnézek és most Ő is meghal.. Miért!? 

Egyszer csak Jack keze elengedte az enyém és megfeszült majd elernyedt a gépek hangos csipogásba és zörejbe kezdtek, orvosok rontottak be nővérekkel akik félre toltak. Minden olyan gyorsan történt.. 

Nem tudtam mi történt körülöttem csak azt, hogy baj. Nagy baj! A következő percben minden elsötétült..  Mi történt?! Én is meghaltam?! 

"Mély álomba szenderültem.. Minden fehér és nyugodt volt.. De csak volt.. Álmodtam! 

-Jaj már Ashton ne csináld! -halottam meg anyu hangját.

-Na de anya! Ne máááár! -morgott vissza egy harmincas éveiben járó srác. 

-Ashton kérlek! Andy! -kiabált anya. Valahogy megindult és leültem az asztalhoz, de nem én voltam.. Nem én tettem.. Én csak külső szemlélő voltam! 

-Reggelt. -mosolyogtam anyura. -Bajnok. -biccentettem Ash felé. 

-Hercegnő! -mosolygót rám és kezet csókolt. 

-Hol van Sam? -fordultam anyuhoz. 

-Áh.. Ő és a motorok. -morogta. -Ne kérdezd már elment. 

-Ajjj.. Akkor ki visz suliba?! -morogtam  immáron én is. 

-Majd én hercegnő. -mosolygót Ashton.

-Nem kérhetlek erre. Pár óra múlva utazol. -szontyolodtam el.

-Nem baj. Akkor is Én viszlek nincs vita. 

-Oké beadom a derekam. Egy feltét-telel ne beszélj nekem se kocsikról se semmi ilyesmiről. 

-Ha azt kívánja felség. -hajolt meg előttem viccesen. 

-Azt .-mosolyogtam. Ez meg mit jelentsem!? Se Nascar, se indy?! Mi ez itt?! 

Gyorsan megreggeliztem, felkaptam a táskám és már hajtottunk is a suli felé. Ashton valamit papolt nekem de nem figyeltem rá. Csak valami izén járt az eszem.. Külső szemlélőként nem tudtam min, de abban biztos voltam, hogy Nem a kocsikon! 

-Min gondolkozol?- kérdezte Ash.

-A bajnokságon. Az idényen. -motyogtam. -Ha a srácok nyernek akkor tovább jutnak az Államira! Ez nagy dolog. És én, mint pom-pom lány él szurkoló és csapat kapitány nehéz feladat elé nézek.. 

-Hé Andrea Clark! Te a húgom vagy és tudom, hogy megoldod! Király vagy pont mint én. -mosolygót rám én meg rá. A suliban szorosan hozzá bújtam és elváltunk majd besétáltam. 

Mindenki köszönt, mindenki engem csodált.. Pedig semmi csodálni való nem volt rajtam.. Mindenki köszönt.. Fura volt.. És ott volt az a szőke srác.. Minden bizonnyal a barátom.. Nem hinném hogy másért dugta volna le a nyelvét a torkomon és suttogta volna a fülembe hogy vadmacska! " 

Egy fehér szobában tértem magamhoz, mellettem volt Sam. Épp aludt, nem akartam fel kelteni és frusztrált az álmom.. Miért álmodtam Ashtonnal?! És miért pont most?! És mi az hogy pom-pom kapitány?! Semmi száguldás.. Én a jó kislány?! Ki volt az a szőke srác?! 

És Ashton élt.. Mit meg nem adnék ha Ma is élne! 

-Szia. -nyitotta ki a szemét Sam.

-Szia. -motyogta neki. -Mi történt?! 

-Elájultál, mert rosszul lettél. Az orvos szerint Jack miatt. Valami traumáról zagyvált, hogy már megélhettél ilyet, de elfojtod vagy mi.. Nem értettem teljesen. 

-Hát ezt én se.. -kezdtem nézni a takarót, erősen de nem tudom miért.. 

-Na mindegy is..

-Jack.. Ő.. -éreztem ahogy az első könnycsepp lefolyik az arcomon.

-Sajnálom. -mondta ki azt a szót amitől oly annyira féltem. Meghalt. Meghalt. Meghalt. Meghalt.. Csak ez járt a fejemben. Nem hittem el.. Meghalt. Jack O'Brian a Nagy Példaképem meghalt! 

Miért?! Miért pont Ő?! Miért pont most?! És mit jelent az álmom?! Miért teszi velem ezt a sors?! 

Miért kell mindenkit elvesztenem?! 

Rángatóztam és sírtam.. Rázott a hideg, melegem volt, rosszul voltam. Sam behívta az orvost, aki nyugtatót adott és altatót. Azt mondta jobb lesz, ha alszom! 

De nem volt jobb! Álmomban kislány voltam, fehér ruhám volt és egy kórházi szobában voltam. Apa tartott a karjaiban, majd letett az ágyra. Ott volt Sam aki kicsi volt és Silver aki szintén gyerek volt még. Anya és apa fiatalabbak. Az ágyban pedig ott feküdt Ashton.

Fal fehér volt pont mint Jack, róla is csövek lógtak rosszul nézett ki ez nem vita tárgya. 

A következő percben erős hangzavar az orvos beront, apa levesz az ágyról, kiterelnek minket, de én felállók a székre és benézek az ablakon. Ott fekszik Ashton és már nem tudják Őt megmenteni. Meghal. Meghalt. 

Ez volt az az elfojtott gyerekkori emlékem amely kísértett. Végig kellett néznem a saját bátyám halálát!