Novella Part 1.

Sziasztok! 
Hoztam nektek egy Novellát remélem tetszeni fog.
Sok Sok puszii. 
Mercíí.

Elizabeth Logan.

Novella. / Part 1.

Ha van valaki akit ismertél és soha nem felejted el az lehetséges, hogy azért van, mert szeretted jobban, mint egy barátot szokás ám, ha túlkésőn jössz rá már késő.

Ez az én esetemben is így volt.

A nevem Elizabeth Logan, egy Német kisvárosban Hapennheimben nőttem fel. Az én esetemben is a tipikus első szerelem úgy köszöntött be, ahogy szokás. A szomszéd srácba szerettem bele.

Csak, hogy mire rájöttem, hogy szerettem ő már mással járt az én szüleim pedig bejelentették, hogy el költözünk.

Azt hittem, hogy az életemnek vége. Bár nem így történt és nem lett vége, ám a szomszéd srácért dobog a mai napig a szívem.

Ki is ő?!

Miért látom őt majdhogynem nap mint nap a televízióban?!

Azért, mert az én szomszéd srácom és tinédzser korom legjobb barátja nem más, mint Sebastian Vettel.

Hihetetlen, hogy annyi idő után sem megy ki a fejemből. Még mindig érzem az érintését a bőrömön, a hangját, ahogy a nevemet mondja.

Annyira nehéz volt az, az egész nekem amikor el kellett válnunk.

Kiskorom óta a legjobb haverok voltunk, ő volt a szomszéd fiú aki gokartozott és rengeteg versenyt megnyert. Sokan nem szerették a suliban szerintük túl felvágós volt. Bár ez sosem volt igaz. A legjobb barátok voltunk világ életünkben és boldogok voltunk, élveztük egymás társaságát gyerek fejjel.

Amikor tinik lettünk Sebastian bepróbálkozott nálam nem is egyszer, ám én mindig ellöktem magamtól, amit ma már tudom hiba volt. De nincs mit tenni az idő megy ő pedig évek óta boldog kapcsolatban él állítólag Hanna Praterrel.

Hogy róla mit kell tudni?! Ez egyszerű.

Hanna és mi egy közép iskolába jártunk, ám Sebastian azon kívül, hogy néha-néha beszélgetett vele de ennyi volt. Legalább is akkor még.

Aztán ehhez képest hol tartanak ma..

Én tizenhat voltam mikor elköltöztem és Sebastian hiánya örökre a szívemen tátong.

Ma már érzem, hiba volt. Hiba volt nem Sebastiannal lenni akkor talán még ma is együtt lennénk és nem Hanna, hanem én lennék a barátnője.

A lényeg az, hogy én Londonban lakom ő pedig a világot járja és ma már híres Forma 1-es pilóta, és világbajnok. Remek élete van az amire mindig is vágyott.

Ma már a nagy példaképével Michael Schumacherrel versenyzik együtt. Sokak szerint olyan, mint ő és a bajnok rekordjait is megdöntheti.

Azt hiszem ma már meg sem ismerne. Hiszen sokat változtam, azóta el telt nyolc év. Mindketten felnőttünk és mások a vágyaink és álmaink.

Nekem jelenleg ő, de neki ma már csak Hanna számít.

De miért is fontos most az amit elmondtam?!

Igen a sors fintora az egész, legalábbis én úgy hiszem. Mindig is hittem a sorsban, ám akkor amikor megtudtam mit kell tennem biztos voltam benne, hogy létezik a Sors és, hogy valaki irányítja a tetteinket és az életünket.

Egy átlagos napon történt az egész. A munkahelyemre tartottam szokásomhoz híven.

Fotós vagyok méghozzá nem az a fajta lesi fotós aki a sztár papparazzi.

Nem én sport fotós vagyok és rengeteg fotóm jelent meg kiállításokon.

Hobbiból, és a pénz miatt a London elit Partjain is szoktam fotózni.

Elképesztő lehetőséget kaptam akkor amikor magának a Királynőnek kellett fotóznom. Nem akartam elhinni az egészet. Ám igaz volt. Mint később kiderült Kate Middleton kérése lettem én a fotós, és még magát a hercegnőt is sikerült megismernem, a húgával, a férjével és Harry herceggel együtt.

Ám mégis a nagylehetőség nem ez volt. Az teljesen más történet és később is történt.

Szóval, mint említettem a munkahelyemre tartottam és amikor megérkeztem egyből a főnökömhöz kellett mennem.

-Jó reggelt Lizbeth. Foglalj helyet. –mutatott a székre Mark.

-Jó reggelt neked is.- köszöntöttem.

-Lizbeth mióta volt az a fotózásod magának a Királynőnek a partiján sokan gondolják úgy, hogy te egy teljesen más szinten mozogsz mint ők.

-Én annyira sajnálom. Csak jött az a lehetőség, és úgy éreztem muszáj elfogadnom. –kezdtem bele a magyarázkodásba.

-Ne ne. Semmi baj Lizbeth. Hidd el a helyedben én sem cselekedtem volna másképp. –mosolygót rám. – Szóval lenne egy munka ami miatt el kéne utazni így téged választottalak. Lehet, hogy a többiek ezért is panaszkodni fognak és téged is kicsit piszkálgatni fognak.

-Semmi baj túlélem. –mosolyogtam rá. –Tudod, hogy nem érdekelnek mások sem a véleményük.

-Igen tudom ezért is voltam biztos benne, hogy elfogod fogadni az ajánlatomat.

-Ki vele mi lenne.- Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet az a munka.

-Szóval azért is terád esett a választásom, mert tudom, hogy hosszú időn át Németországban laktál.

-Ott is születtem.

-Igen szóval Németországba kellene menned a Forma 1-es futamra fotózni. –jelentette ki.

-Micsoda?! –álltam fel.

-Mi a baj?! Nem örülsz?! –nézett rám aggódva.

-De dehogynem. Nagyon boldog vagyok. Köszönöm Mark. –ugrottam szinte a nyakába.

-Örülök, hogy elfogadtad. Akkor itt van a repülőjegy és belépő kártyák, a szálloda címe, ahol már levan neked foglalva egy lakosztály.

-Köszönöm. –mosolyogtam és el vettem a cuccokat.

-A repülőd már holnap reggel indul. –mondta Mark.

-De holnap még csak kedd van. –néztem rá.

-Igen de szeretném, ha lenne pár fotó az előkészületekről, illetve ha pihennél is egy kicsit. Vissza pedig hétfőn jön a repülőd. –mosolygót rám.

-Köszönöm. –mondtam és elköszöntem tőle.

És most pedig már Szerda van. Itt vagyok a Szállodai szobámba és épp készülődök. A Német pályára fogok ma menni, hogy készítsek pá fotót.

Épp a hajamat kötöttem össze mikor megcsörrent a telefonom.

Ismeretlen számot írt ki, felvettem hát.

-Elizabeth Logan. –szóltam bele.

-Lizbeth?! –hallottam egy ismerősen csengő hangot.

-Igen én vagyok. –mondtam.

-Heiki vagyok. –mondta a hang tulajdonosa.

-Istenem Heiki. De jó téged hallani, de honnan tudod a számomat?! –kérdeztem rá egyből.

-Édesanyáddal beszéltem telefonon ő mondta, hogy ide utazol a futamra. Gondoltam felhívlak és megkérlek vacsoráz ma velünk. Gondoltam elmehetnénk egy étterembe. Persze nem csak mi lennénk. Ott lenne Norbert is, Fabian, Sebastian és Hanna. Tudod ő Seb barátnője. Tudom, hogy te és a fiam mér jó rég nem beszéltettek, de ideje lenne. Na mit szólsz elfogadod?! –kérdezte nagy boldogsággal. Nem volt szívem az mondani Heikinek, hogy nem. Világ életemben imádtam.

Olyan volt mint egy második édesanya a számomra így bele egyeztem.

-Rendben. –mondtam. –Melyik étterembe menjek?! –Heiki lediktálta a címet majd beszéltünk még pár mondatott és letettük.

Vissza mentem a fürdőbe és magamra kaptam a ruháimat egy famert és egy pólót. A kezembe vettem a táskámat és a fényképezőt, majd a kocsi kulcsot és indultam is.

Utam egyből a pályához vezetett, ahol nagy nyüzsgés fogadott.

Látni lehetett egy csomó kamiont, mint pl. McLaren, Red Bull, Ferrari és a többi.

Készítettem jó pár képet majd egy sétára indultam és nézelődtem a városban, ahol szintén fotóztam. Mire az órámra pillantottam ideje volt vissza mennem a Szállodába, hiszen a vacsora meghívásom este nyolcra szólt.

Fogtam magam és letusoltam, a hajamat kivasaltam és kisminkeltem magamat, nem túloztam el de nem is volt azért láthatatlan a sminkem.

Ruhának egy egybe ruhát választottam, amely kicsit rövid volt, de nem éreztem ezt gondnak. A ruha mégis két színből állt és olyan hatása volt, mintha egy szoknyát és felsőt viselnék, a felső része kék volt az alja pedig fekete.

Pár ékszert kaptam magamra kiegészítő képen, és egy kistáskába át pakoltam a holmimat.

A lábamra magas sarkút húztam, és egy napszemüveget is vittem magammal.

Majd el indultam, mivel az étterem nem a szomszédban volt így kocsival mentem.

Az út nem tartott sokáig és szerencsésen meg is találtam, elégé hangulatos kis hely volt, amely hamar elnyerte a tetszésemet.

Amint bementem még jobban elnyerte a tetszésem a hely és csak hamar megláttam a Vettel Családot, így feléjük vettem az irányt.

-Sziasztok! –léptek hozzájuk mosolyogva. Mindenki rám pillantott mikor megálltam az asztalnál, Sebastian szeme felcsillant mikor meglátott. –Remélem nem késtem. –néztem rájuk.

-Jaj drága Lizbeth. –állt fel egyből Heiki.

-Heiki. –öleltem át és adtam neki puszit. –Annyira hiányoztál.

-Tudom drágám te is nekünk. –ölelt szorosan magához.

-Kicsi Lizbeth. –lépett hozzám Norbert aki egyből magához ölelt és köszöntött.

-Annyira hiányoztál Norbert.

-Te is kicsi Lizi.

-Még mindig Lizi?! –nevettem.

-Nekem már Lizi maradsz. –nevetett.

-Rendben. –egyeztem bele. Sebastian még mindig úgy nézett rám, mint aki szellemet lát körülbelül.

-Szia Sebastian. –mosolyogtam rá kacéran.

-Ezt el sem hiszem. –állt fel és ölelt jó szorosan magához, én mélyen magamba szívtam az illatát és boldogsággal töltött el, hogy újra „vele” vagyok.

-Hát pedig nem szellem vagyok. –nevettem.

-Jaj gyere ide. –ölelt újra magához, majd puszit is adott nekem. Félre pillantottam a kis szőkére aki nem nézte jó szemmel a dolgot amit „művelünk”

-Na Seb én is. –kezdte rángatni egy tíz év körüli kis srác Seb nadrágját.

-Oké oké. –nevettük együtt.

-Lizbeth had mutassalak be az öcsémnek ő itt Fabian Vettel.

-Hello. Köszönt a kis srác.

-Szia. –fogtam vele kezet. –Mekkorát nőttél te jó ég, kettő lehettél mikor elmentem.

-Te ismersz engem?! –nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Igen Fabi és te is őt. –nevetett Seb. –Kiskorodban mindig rajta lógtál. –nevetett Seb. –Akárhányszor nálunk volt Lizi téged le sem lehetett róla vakarnia végén már úgy döntöttünk, hogy inkább hozzájuk megyünk. –nevetett tovább Seb és én is vele együtt.

-Ez igaz?! –nézett a fiú szüleire.

-Nos igen. –mosolygót Heiki. –Jaj Lizbeth had mutassalak be Hannanak. –mutatott a szőkeség felé aki még mindig úgy nézett rám mint aki menten ki kaparná a szememet.

-Szia. –fogtam vele kezet. –Elizabeth Logan. –mosolyogtam rá egy afféle le vagy nézve vigyorommal.

-Szia. Hanna Prater vagyok. –mutatkozott be. –Sebastian barátnője. –villogott.

-Tudom. – mondtam és leültem a két Vettel fiú közé, amit Hanna szintén nem nézett jó szemmel.

Teljesen ki volt akadva, hogy Sebastian csak velem foglalkozik vele pedig szinte nem is. Miket beszélek?! Egyáltalán nem foglalkozott vele.

Ekkor az utolsó mondata csenget a fülemben. „Sebastian barátnője” idéztem fel.

Hah persze, hogy az. Hiszen őt az egész világ így ismeri, mint Sebastian Vettel barátnőjét és nem egy önálló és független nőt. Valahol sajnáltam, de azt hiszem csak szánalom volt az egész.

Az este folyamán rengeteget beszélgettem a Vettel szülőkkel, Sebbel, sőt még Fabiannal is. 

Hannával viszont egy szót sem.

Elmondtam, hogy Londonban lakom, hogy mit dolgozom és miért vagyok itt.

Úgy tűnt mint akik szívesen hallgatják a dolgot, de magamról inkább tereltem a témát.

Aztán jött a régi sztorik felidézése, némelyik elégé vicces volt és Sebbel majd megszakadtuk a nevetéstől, persze ez sem tetszett a szőkének, de én továbbra sem törődtem vele.

Az este folyamán boldogan váltunk el egymástól és megbeszéltük, hogy ezentúl többet fogunk találkozni.

Épp a kocsimba készültem beszélni mikor valaki megfogta vállamat én persze meg is ijedtem de mikor megláttam ki az mosoly terült szét az arcomon.

-Ne haragudj látom meg ijesztettelek, nem ez volt a célom. –mosolygót rám Sebastian azzal a kisfiús mosolyával.

-Semmi baj. –mosolyogtam rá. –De mi szél hozott ide?! –nézetem rá. 

-Tudod a régi emlékek idézése közben eszembe jutottak a gyerekes próbálkozásaim és a csókjaim. –mosolyodott el egy kicsit.

-Emlékszem. –nevettem fel. –Annyira sajnálom. –mondtam.

-Mégis mit?!- nézett rám.

-Hogy soha nem viszonoztam. –hajtottam le a fejemet. –Miután elköltöztünk akkor jöttem rá mekkora butaság volt, akkor éreztem igazán mennyire szerettelek és nem csak barátként, hanem szerelemmel, de neked ott van Hannah. Én meg még ma is azzal foglalkozom mi lett volna ha.. –hajtottam le a fejemet és végig folyt egy könnycsepp az arcomon.

-Ezt nem tudtam úgy sajnálom. –mondta. Majd az állam alá nyúlt és maga felé fordította arcomat, letörölte a könnycseppet az arcomról és magához húzott, szorosan át ölelt és az volt minden vágyam, hogy bárcsak így maradhatnánk örökre. De tudtam nem lehet ám ekkor olyan történt amit én magam sem hittem.

-Tudod én a mai napig nem felejtettelek ám el. –szólalt meg.

Amikor rá néztem ő csak rám mosolygót és megcsókolt először mintha kicsit félt volna, talán azért mert nem tudta, hogy most viszonzom e. De még szép, hogy viszonoztam.

Aztán nyelvét is átdugta a számba, a derekamnál fogva szorosan magához ölelt én pedig a nyaka köré csimpaszkodtam, mint akinek az élete múlik azon, hogy ölelje. 

Mikor szét váltunk egymásra mosolyogtunk.

-Sebastian Vettel te meg mit csinálsz azzal a fruskával…?! –sipákolta valaki mögülünk.. Engem őszintén szólva a röhögő görcs kerülgetett attól a hangtól.

Majd megfordultunk és szembe találtuk magunkat egy vérvörös Hanna Praterrel..